Sajtó közlemény
péntek, 10. február, 2012
Rekordév volt a 2011-es: az AVIA 600 új járművet értékesített tavaly
Prága, 2012. február
Prága - A sikeres 2010-es év után a 2011-es esztendő is kiválóan sikerült az AVIA járműgyártónak – 600 új alvázat értékesített, ez 34 %-os növekedést jelent a tavalyi 448 db-hoz képest. Ami az árbevételt illeti, a 425 millió CZK 26 %-os növekményt eredményezett a 2010-es 337 millió CZK-hoz viszonyítva. Elsősorban az oroszországi, illetve a közel-keleti és argentínai piacokon történt expanziónak köszönhető a megnövekedett árbevétel. Csehországban 155 db alváz talált gazdára tavaly, 2010-ben pedig 157 db.
„ Az alkatrészeladásból és egyéb szolgáltatásokból befolyt árbevétel a 2010-es szinten maradt (55 millió CZK 2011-ben, 54 millió CZK 2010.ben). Az összárbevétel növekedés egyharmada alapvetően az új jármű eladásból származott. A hazai, cseh piac kiegyensúlyozottnak bizonyult, ugyanakkor az orosz piacon sikerült 87 alvázat értékesíteni (2010-ben csak 16 db-ot), a közel-keleti és argentín piacokon rekord eladásokat realizáltunk (112 db tavaly, míg előtte mindössze 10 db)“- mondta Tomas Jiricka úr, az AVIA Ashok Leyland Motors vezetőségi tagja, egyben a beszerzésért felelős vezetője.
Az értékesítési számok lehettek volna impozánsabbak is, de a végső eredményre két tényező hatott jelentősebben – az első egy kissé paradox módon. Ügyfeleink alvázak iránti, különösen az év vége felé megnyilvánuló megnövekedett keresletét sajnálatos módon a beszállítói kör nem tudta megfelelően követni. A megrendelések egy részének teljesítését a következő év elejére kellett elhalasztani – mintegy 100 db alváz gyártására idén januárban és februárban került csak sor -, ami persze a 2012-es év eladásait gyarapítja. A másik tényező az elektromos tehergépjármű alváz, a Smith Electric Vehicles Newton márkanevű járművének alacsonyabb gyártási volumene volt (165 db 2011-ben az előző év 225 db-jával szemben), ami a fukushimai atomerőmű balesettel áll összefüggésben, mert az hátráltatta az amerikai partnereinknél.az új modellek fejlesztését. Idén januárra szerencsére konszolidálódott a helyzet és több, mint 100 db Newton elektromos alvázra érkezett megrendelés.
„A hazai, cseh piacon ambíciózus terveink vannak, ahol 200-300 db közötti éves eladásokra számítunk rövidtávon, amelyek feltételeit már 2011-ben megteremtettük. Sikeresen alakítottuk át a dealeri hálózatot, ettől az évtől kezdődően fokozzuk együttműködésünket az öt fő Dealerrel, akik AVIA járművek forgalmazásáért felelősek Csehországban. Mindegyikük rendelkezik azzal a lehetőséggel, hogy saját aldealeri hálózatot építsenek‘-tette hozzá Michal Backovsky úr, Marketing manager, a társaság szóvivője.
2006 óta az Avia Ashok Leyland Motors s.r.o. annak a Hinduja Csoportnak a tagja, amelynek Ashok Leyland nevű tehergépjármű gyártó cége egyben India második legnagyobb ilyen profilú társasága, a csoport zászlóshajója. Napjainkban az AVIA – az anyacég, az Ashok Leyland által támogatva (9 gyártóbázissal 3 kontinensen több, mint 30 piacon van jelen) - ismét visszatér a globális piacokra termékpalettáját szélesítve. Az AALM 6,5-12 tonna össztömegű tehergépjárműveket gyárt és nagy népszerűséget vívott ki magának modelljei rugalmasságával, kiváló vezethetőségével, variálhatóságával és alacsony fenntartási költségeivel. A 2011-ben Prága Letnany kerületében legyártott 600 db alváz Európa, Amerika és Ázsia piacaira jutott el. Az AALM járműeladásból, alkatrész értékesítésből és egyéb szolgáltatásokból származó árbevétele elérte a 425 millió CZK-t (34 %-os növekedés 2010-hez viszonyítva), az összeszerelő üzem 2011. december végén 208 főt foglalkoztatott.
Contacts:
Michal Bačkovský, Marketing Manager, phone +420 739 246 260, e-mail: michal.backovsky@aal.cz